2020. 04. 08., szerda, 14:26
Egyes idősotthonokban sérült az egészségügyi ellátás, ezért az idősotthonokban kiemelt, kötelező ellenőrzés lesz – mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján szerdán.
Novák Katalin államtitkár tájékoztatója után Müller Cecília arra figyelmeztetett, hogy az idősotthonok veszélyeztetettek, ezért fokozott az intézményfenntartók felelőssége. A hiányosságokat fel kell számolni – tette hozzá.
Azt is mondta: látva a járvány lefolyását a világ más részein, „nemigen” tartja elkerülhetőnek a tömeges megbetegedéseket, ugyanakkor az eddig meghozott intézkedéseknek éppen ez a célja.
Szintén kérdésre válaszolva közölte: a mentőszolgálat munkatársai mindkét módszert, tehát a gyorstesztet is használják a lehetséges fertőzöttek szűrésére.
Elmondta azt is, hogy a korábban a koronavírustesztek elvégzésére kijelölt 7 laboratórium mellett keddtől az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben is végeznek teszteket.
Arra kérdésre, hogy az egészségügy átszervezése után hogyan történik azoknak a betegeknek az ellátása, akiknek nincs koronavírus-fertőzése, azt mondta: fokozatosan készül az egészségügyi ellátórendszer a koronavírusos betegek fogadására, ezért most csak a sürgős beavatkozásokat, illetve azokat végzik el, amelyek elmaradása veszélyeztetné a beteget.
Kiss Róbert alezredes elmondta: egyre inkább emelkedik a kijárási korlátozással kapcsolatos szabályszegések száma.
Mostanáig 5918 esetben kellett a kijárási korlátozás megszegőivel szemben intézkedniük a rendőröknek, 4008 embert figyelmeztettek, 857-tel szemben szabtak ki helyszíni bírságot, 1053-mal szemben pedig szabálysértési feljelentést tettek. Keddhez képest 800-zal több lett a szabályszegések száma – jegyezte meg az alezredes.
Arra a kérdésre pedig, hogy egyes alkoholt árusító üzletek előtt „kocsmaudvar” alakul ki, felhívta a figyelmet arra, hogy az önkormányzatok többsége megtiltotta a közterületi alkoholfogyasztást, így ez egyébként is szabálysértésnek minősülne. Hozzátette: aki ilyet tapasztal, jelezze a 112-n, és a rendőrök intézkednek a közterületi alkoholfogyasztás tilalmának és a kijárási korlátozás szabályainak megszegése miatt.
Azzal kapcsolatban, hogy az elvált szülők hogyan tudják megoldani közös gyermekük láthatását, azt mondta, a kormányrendelet ezt nem szabályozza, azt javasolják, a szülők egyeztessenek a kapcsolattartás módjáról.
Kérdésre válaszolva elmondta: a rémhírterjesztés békeidőszakban is veszélyes bűncselekménynek számít, veszélyhelyzetben pedig még magasabb a büntetési tétele. Elmondta: rémhírterjesztést az követ el, aki olyan valótlan tényt, információt tesz közzé, amely hamis illúziót kelt a lakosságban, megnehezíti vagy megkísérli ellehetetleníteni a veszélyhelyzetben eljáró hatóságok munkáját.
Kiss Róbert szólt arról is, hogy kedden öt teherszállító repülőgép érkezett Budapestre, ezek jelentős mennyiségű védőeszközt, ruhát, szájmaszkot hoztak. Az operatív törzs gondoskodik ezek raktározásáról, őrzéséről, kiszállításáról.