A veszélyhelyzetben is muszáj vért adni!

2020. 03. 24., kedd, 12:24

Az Országos Vérellátó Szolgálat véradó helyszínein is korlátozni kellett az elmúlt hetekben azoknak a jelenlétét, akik kockázatot jelentenek a többi véradó, illetve a személyzet számára.

Első lépésként tájékoztatóban jelezték az adakozók számára, hogy aki az elmúlt 30 napban külföldön tartózkodott, vagy érintkezett olyan személlyel, aki kockázatot jelenthet az egészségére, esetleg tüneteket észlelt magán, ne jelentkezzen véradásra.

Bár a vérrel nem terjeszthető tovább a koronavírus-fertőzés, hiszen cseppfertőzéssel terjed, de fontos kiemelni, hogy vigyázzunk egymás egészségére, ha tehetjük maradjunk otthon. – Mindenképpen arra törekszünk, hogy maga a véradás és a véradási helyszín biztonságos legyen, hogy a véradók semmiképpen ne fertőzhessék meg egymást, valamint a munkatársainkat – mondta a lapunknak dr. Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató helyettese.

Hozzátette, hogy fontos a véradók felelősségtudata, hiszen nagyon sok minden múlik azon, hogy a kérdőív kitöltése során mit nyilatkoznak magukról és a lehetséges betegségeikről. Dr. Nagy Sándor hangsúlyozta, hogy bár a vérvétel előtt több vizsgálatot is elvégeznek, de a koronavírustesztet nem végzik el a jelentkezőkön, mert vértranszfúzióval nem veszélyezteti a vértkapó pácienseket a donor.
 
– A kockázatot jelentő dolgozók nem végezhetnek munkát, így ezzel is azt jelezzük a véradók felé, hogy biztonságos helyen vannak, nyugodtan jelentkezhetnek az egészséges donorok véradásra. A dolgozóink nem viselnek maszkot, mivel egészségesek, ugyanezt feltételezzük a véradókról is – folytatta dr. Nagy Sándor. Továbbá kiemelte, hogy a jelenlegi vérkészletük kielégítő, viszont a jövő számukra is bizonytalan. Az elmúlt napokban több véradó eseményt is lemondtak a veszélyhelyzet miatt, így körülbelül ezerháromszázzal kevesebb véradóra számítanak a véradóhelyszíneken, ami jelentős kiesés a kórházak számára. Az egészségügyi intézmények ezért úgy döntöttek, hogy a halasztható műtéteket átütemezik, csak abban az esetben végezhetik el a beavatkozásokat, ha a betegek azonnali segítségre szorulnak. A jelenlegi helyzetben nagyon fontos a lakosság segítsége. Magyarországon még nem volt ilyen jellegű veszélyhelyzet, így fontos eljuttatni mindenkihez azt az üzenetet, hogy „Vért adni muszáj!”.

Ezeket olvasta már?