Quantcast

Személyes áldozatvállalásra is szükség van

2020. 03. 21., szombat, 19:20

Kedden ülésezik utoljára az országgyűlés, akkor szavaznak a képviselők arról, hogy meghosszabbítják-e a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzetet. Az eddigi döntésekről Gelencsér Attillával, Kaposvár és környéke országgyűlési képviselőjével, az országgyűlés jegyzőjével beszélgettünk.

Hogy néz ki a koronavírus-járvány idején a jogalkotási munka?

A kormány és az országgyűlés három fronton is harcol egyszerre. Elsőként a vírussal, a vírus terjedésével szemben. Másodikként az egészségügyi ellátórendszer átalakításával és alkalmassá tételével. Harmadikként pedig a beláthatatlan gazdasági következmények mérséklésével.

Változott-e az országgyűlési képviselői munka?

Jelentősen. Az egyik és nagyon fontos feladatunk a kormányzati kommunikáció szélesítése többek között a Facebook segítségével. Az én oldalamon is számos hírt, információt találhatnak, ha felkeresik.  A második hasonlóan fontos feladatunk, hogy az operatív törzs és az akciócsoportok számára jelezzük a helyben felmerülő problémákat. Az elmúlt napokban másról sem szólt a munkám, minthogy 24 órán át érkeztek hozzám a különféle észrevételek. Ezeket az illetékes akciócsoporthoz továbbítottam. Továbbra is várom kérdéseiket, javaslataikat, észrevételeiket a messenger oldalamon.

Mit tesznek a vírus terjedésének lassítása érdekében?

Minden döntés fókuszában az áll, hogy lehetőség szerint a határon keresztül senki ne hozza be a vírust, és ha itt bent van már, akkor csoportok, rendezvények, tömegek találkozásával ne terjedjen tovább.  

Ha gyarapodik a fertőzöttek száma, az egészségügyi ellátórendszer bírni fogja a terhelést?

Magyarországon egy felülről nyitott kassza finanszírozza a kórházakat, innentől kezdve pénzügyi gond nem lehetséges. Nemzetközi összehasonlító elemzésekből kiderült az is, hogy jobb állapotban vannak a kórházak, mint sokan gondolták. Például több lélegeztetőgépünk van, mint a legtöbb európai országnak. Azonban a humánerőforrás, orvosok, szakdolgozók, a kórházakat működtetők tekintetében a segítő kézre mindig szükség van. Kásler Miklós miniszter úr két döntést, illetve javaslatot tett. Az egyik, hogy az orvostanhallgatók jöjjenek, és segítsenek. A másik pedig, hogy meghirdetett egy önkéntes mozgalmat, amelyre már az első napon közel ezren jelentkeztek. Az ellátásbiztosítás szempontjából Kaposvár is megtette a lépéseket, az idősek ellátására önkénteseket toborzott.

Milyenek a magyar adatok?

Európában lakosság arányosan Magyarországon van a legkevesebb fertőzött. Somogy megye jó eséllyel pályázik arra, hogy nálunk kevesebben fertőződnek meg az alacsony népsűrűség miatt. Legyen Kaposvár és környéke a legkevésbé fertőzött a járványban! Vigyázzunk egymásra, hogy a legkevesebb áldozat nálunk legyen! 

Kiknek köszönhetők az eddigi eredmények?

Szeretném megköszönni a frontvonalban harcolóknak a munkáját: a rendvédelmi dolgozók, az egészségügyi dolgozók, a kereskedelemben dolgozók, a pénztárosok, a patikákban dolgozók, az autóbusz-vezetők, a postások mind rendkívüli munkát végeznek. Ők vigyáznak ránk, ők harcolnak naponta a mi és családunk, időseink életéért. Köszönöm mindannyiunk nevében a munkájukat!

Elegendő az ő helytállásuk a járvány legyőzéséhez?

Egyértelműen nem.  A koronavírus-járvánnyal szemben nem elegendőek a kormányzati intézkedések, személyes felelősségvállalásra és áldozatvállalásra is szükség van. A mi családunkban is óvintézkedéseket tettünk. Nem látogatjuk 70 év feletti szüleimet, akik nem fogják látni gyermeküket, unokáikat és dédunokájukat sem jó ideig. Bevásárolunk nekik, de tekintettel arra, hogy a vírus napokig képes különféle felületeken megmaradni, ezért a vásárolt élelmiszerhez néhány napig a szüleim nem nyúlhatnak hozzá.

Mindenki ilyen szigorúan betartja az ajánlásokat?

Sajnos nem.  Ezért kérek mindenkit, hogy találjuk fel magunkat családi környezetben! Csináljunk olyan programokat, amelyekre korábban nem volt időnk. A krízis alkalmat adhat arra, hogy rendezzük adósságainkat a családunkkal szemben.

Az iskola- és rendezvénybezárások vajon megállítják-e a vírust?

Egyértelműen nem. Egy dologra képesek az intézkedések, hogy lassítsák a járvány terjedését. Így elbír a betegekkel az egészségügy, és kevesebb lesz az áldozatok száma.

Hogy indult a digitális oktatás?

Tanárként rendkívül büszke vagyok a kollégáimra. Egy olyan digitális átállás, amely most ezekben a napokban zajlik, normál esetben hónapokat, éveket vett volna igénybe. Apaként is látom, hogy milyen erőfeszítéseket tesznek a tanítók., tanárok. Elképesztő, fantasztikus, köszönet érte.

Mit szól az élelmiszer-áremelkedésekhez?

Veszélyhelyzetben akár a pénzügyi, akár a gazdasági, akár a politikai haszonszerzés tisztességtelen és becstelen. Ilyenkor segítünk, összefogunk, figyelünk, vigyázunk egymásra.

A gazdasági válság jelei szinte azonnal látszottak. Mit tudnak tenni a mérséklésére?

Első körben olyan intézkedéseket jelentett be a miniszterelnök úr, amelyek próbálják az emberek és a vállalkozások kiadásait mérsékelni. Ilyen a hitelfizetési moratórium vagy a járulékfizetési kedvezmények. Szeretnénk lehetőség szerint minél több embert munkában tartani. A gazdaság pedig akkor indítható újra a legkönnyebben, ha le sem áll. Az első intézkedéseknek Európa a csodájára jár, remélem, az itt élők sokaságának is segít.

Igaz, hogy Kínában lecsengett a járvány?

Kína akkor jelentette be, hogy vége a járványnak, amikor már nem nőtt a fertőzöttek száma. Nyilvánvaló, hogy ezzel nincs vége. Szakemberek szerint annyi ideig jövünk ki a járványból, mint amennyi ideig befelé mentünk. Ezzel számolva Kínában is még hónapok múlva lesz csak teljesen vége.

Meddig tarthat a járvány Magyarországon?

Ezt ma még senki nem tudja, de biztosan hónapokig. Minden azon múlik, mennyire vigyázunk egymásra, mennyire tudjuk megakadályozni a terjedését.

Mennyire veszélyes a járvány?

A megfertőzöttek 80%-a észre sem veszi, hogy beteg, semmilyen jele nincs.  Tudnunk kell azonban, hogy a tünetmentes fertőzöttek "biológiai fegyverek" mások – főként az idősek – számára. Ezért, aki tud, maradjon otthon, vigyázzunk magunkra és egymásra!

 

Ezeket olvasta már?