Fogják a fejüket a méhészek, negatív eredményeket produkált a tavalyi év

2020. 01. 09., csütörtök, 17:25

A tavalyi termés meg sem közelítette az elmúlt évek átlagát, így még nehezebb helyzetbe kerültek a hazai méhészek.

Egy országos televízióban csíptük el a beszélgetéset, amelyben Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke összegezte az ágazat 2019-es évét.

Magyarországon a megtermelt méz kétharmadát, körülbelül 20 ezer tonnát külföldön értékesítik, viszont a méz ára euróban az elmúlt tíz évben 30 százalékkal csökkent

- ismertette Bross Péter.

A beszélgetésből az is kiderült, hogy a tavalyi évekhez képest pozitív eredménynek könyvelhető el a hazai méhpopuláció csekély károsodása.

"Tavaly nem volt olyan mértékű méhpusztulás, mint 2018-ban. A méhcsaládok erőteljesen teleltek be” – fogalmazott.

Nem nyilatkozott azonban ennyire pozitívnak az akácméztermésről, mint mondta, az akácvirágzás idején sok eső volt, emiatt számítani lehetett ezekre az adatokra.

Jó hír azonban, hogy a méz minősége tökéletes.

Ezeket olvasta már?