2019. 07. 23., kedd, 09:17
A tavalyihoz hasonlóan az idén is csaknem 130 ezer gyerek vehet részt az Erzsébet-táborok programjain - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn a zánkai Erzsébet-táborban.
Rétvári Bence hangsúlyozta: akkor lehet családbarát ország Magyarország, ha mind iskolaidőben, mind iskolán kívül az állam úgy segíti a családokat, ahogy az számukra a legelőnyösebb. Az államtitkár hozzátette, a nyári szünetben a családoknak és a gyerekeknek is az a legjobb, ha tartalmas programok várják a fiatalokat a szünidő heteiben, idén összesen tizenegy héten át.
Az ottalvós balatoni táborok mellett idén hétezren vehetnek részt családi Erzsébet-táborokban, a napközis táborokban pedig mintegy hatvanezren kapcsolódhatnak ki. Emellett idén először volt lehetőség arra is, hogy a program résztvevői ingyen utazhassanak vonattal a zánkai táborba.
A zánkai ottalvós táborokban a fiatalok a legmodernebb kreatív technikai fejlesztő eszközöket – a Lego-robotokat vagy a háromdimenziós tárgyalkotást – is kipróbálhatják, ami az államtitkár szerint a pályaválasztás szempontjából is meghatározó élmény lehet számukra. Ezen kívül tehetségkutató versenyt is rendeznek a fiataloknak, valamint többféle sportággal is megismerkedhetnek a táborozók.