Nyakunkon a parlagfűszezon

2019. 07. 10., szerda, 07:45

Hamarosan indul a súlyos allergiás reakciókat okozó gyomnövény virágzása.

Mindezek előtt egy hétig figyelemfelhívó: parlagfű-mentes hetet hirdetett az agrárminisztérium. A növény irtására idén már nincs türelmi idő. Aki nem írtja ki a saját telkén, akár ötmillió forintos büntetésre is számíthat.

2012 óta a közfoglalkoztatottak is részt vesznek a parlagfű gyérítésben. Vagyis júniustól egészen szeptember végéig az állami, az erdészeti, a vízügyi, a vasúti és az önkormányzati területeken folyamatos az irtás. De fontos, hogy a magánterületek is parlagfűmentesek legyenek. Az Agrárminisztérium ezért július első hetében – még a pollenszórás előtt – figyelemfelhívó akciót indított a lakosság körében.

A parlagfű-mentesítés akkor hatásos, ha még a virágzás előtt lekaszálják, amit a nyár során többször meg kell ismételni. Az idei évtől már nincs türelmi idő, az egész szezonban kötelező a parlagfű elleni védekezés. Azok, akik nem tesznek eleget ennek a kötelezettségnek, akár 5 millió forintos büntetésre is számíthatnak. A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója ugyanakkor azt hangsúlyozta: nem a büntetés a cél.

Magyarországon több mint 2 millió ember szenved a paralgfű miatt. Vagyis szinte minden családban van olyan, akinek allergiát okoz.

Ezeket olvasta már?