2019. 07. 06., szombat, 09:20
Ma kezdődik a 173. hajózási szezon főidénye, melyet a BAHART idén nyáron az előző évhez képest további egy héttel hosszabbított meg. Így egészen szeptember 1-ig várja az utasokat a települések közötti legsűrűbb menetrendi hajózással, valamint a teljes séta- és programhajó kínálatával.
A július 6-án kezdődő, 58 napos személyhajózási főszezonban 15 útvonalon, 21 kikötőből több mint 4.000 alkalommal indulnak a BAHART települési menetrendi járatai. A főidényben a legkedveltebb útvonalakon, így Siófok-Balatonfüred-Tihany, illetve Fonyód-Badacsony között naponta összesen 14-14 járat közlekedik majd. Ráadásul a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon napi 12 alkalommal gyorshajó, Fonyód-Badacsony között pedig napi 16 alkalommal vízitaxi is igénybe vehető.
A BAHART – az utazók igényeihez igazítva – több kikötőben tovább optimalizálta a hajóindulási időpontokat a főidényben, így pl. a Fonyód – Badacsony közötti járatoknál ütemes, jól megjegyezhető indulási időpontokat vezetett be. Idén már délelőtt és délután is el lehet jutni Badacsonyból Keszthelyre, illetve Balatonmáriafürdőről közvetlenül és átszállással is elérhető Badacsony. Balatonmáriafürdő és Balatongyörök között a BAHART növelte a napi járatok számát, míg Balatonszemes és Balatonakali között 2 új átkelő járatokat indít pénteki napokon.
Szántódrév és Tihanyrév között a kompok folyamatos átkelést biztosítanak a Balaton északi és déli partja között. A főidényben, mely a kompközlekedés vonatkozásában június 21. és szeptember 1. között van érvényben, az első komp Szántódrévből 6:40-kor, az utolsó 23.20-kor indul, míg Tihanyrévből reggel 7.00 órakor indul az első és 23.40-kor az utolsó kompjárat. A forgalmas nyári napokon a kompindulásokat a menetrend felfüggesztésével a Társaság sűríti.