Megszervezték a Keresztúr nevű települések találkozóját Somogyban

2019. 06. 21., péntek, 20:55

A balatonkeresztúri Bene Ferenc Sportcsarnokban nyitották meg a Keresztúr nevű települések XX. Nemzetközi Találkozóját, amelyen dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott is részt vett.

A program egy felvonulással kezdődött a helyi Mindszenty térig, amelyet Varga László megyéspüspök áldott meg. Az ott elhelyezett emléktáblát Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya és Kovács József, a település polgármestere leplezte le.

Az esemény fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke, védnökei pedig Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke és Móring József Attila, a térség országgyűlési képviselője volt.

 

Ezeket olvasta már?