Halottat találtak a hetesi lakóparkban

2019. 06. 18., kedd, 19:24

Valószínűleg egy napokkal ezelőtt eltűnt helyi, férfi lakos volt, akire most találtak rá. Az estre olvasónk hívta fel a figyelmet, aki szerint a parkban a magas gaz miatt nem találták meg az eddig keresett személyt.

Kérdésünkre a rendőrség megyei sajtóügyeletese elmondta, hogy az eltűnés tényéről bejelentés nem érkezett, a holttest megtalálását jelentették, az ügy kivizsgálása folyamatban van, a vizsgálat után kiderült, hogy az idegenkezűséget kizárták.

FRISSÍTÉS:

Megkereste szerkesztőségünket Török Tiborné, Hetes község polgármestere, aki az előzetes információkkal szemben pontosítást kért. Levelében rávilágított, hogy valótlan állítás, hogy nem történt bejelentés, ugyanis június 18-án kedden 14 óra 9 perckor személyesen, maga a település vezetője jelentette be a somogyjádi rendőrörs parancsnokának az eltűnést, mivel ők már keresték az eltűnt személyt. Az elöljáró szerint a nagy gaz sem helytálló, mivel május 24-én volt utoljára kaszálva a lakópark, az eltüntet pedig a lakópark melletti kukoricásban találták meg és, ha olyan nagy lett volna a gaz, akkor észre sem vették volna,hogy ott fekszik az eltűnt személy. 

Ezeket olvasta már?