Milliárdok várnak gazdára az ötös és hatos lottón

2019. 03. 19., kedd, 12:33

Az ötös lottó mellett a hatos lottó e heti várható főnyereménye is elérte minden idők harmadik legmagasabb összegét. Most szombaton az ötös lottón 3,414 milliárd forint a tét, a vasárnapi hatos lottó sorsoláson pedig 1,555 milliárd forintot tudhat magáénak az a szerencsés, aki egyedül találja el a kihúzott számokat – tudatta a Szerencsejáték Zrt.

Az ötös lottó sorsolások történetében többször előfordult már, hogy két szerencsés is telitalálatot ért el. 1960-ban az a meglepő eset állt elő, hogy ugyan három szelvény nyert, valójában a főnyereménynek két nyertes örülhetett. Ez pedig úgy történt, hogy a két játékos közül az egyik nem egy, hanem két alapjátékkal játszott, és mind a két szelvényen ugyanazt az öt számot jelölte be.

Egyes városi legendák szerint a nyertes először elment a lottózóba, de hazafelé már nem találta az igazoló szelvényét, ezért a biztonság kedvéért újra megjátszotta szerencseszámait. Később viszont megtalálta korábban feladott szelvényét, így megosztva a nyereményét a másik telitalálatossal, az akkori főnyereményalap kétharmadát vihette haza.

Bár az ötös lottó és a hatos lottó rekord magas jackpotjai még gazdájukat keresik, a Magyarországon idén már öt éve játszható Eurojackpot főnyereménye viszont múlt hét pénteken elkelt, akkor egy szerencsés külföldi játékos markát bruttó 53 millió euró ütötte.

Ezeket olvasta már?