2019. 03. 12., kedd, 19:14
Kedden reggel 7 órakor újabb madár érkezett a fészekbe, amelyet azóta együtt építenek. Egyikük sem visel azonosító gyűrűt.
Új feketególya-pár foglalta el kedden azt a bekamerázott fészket a Gemencben, ahol eddig a legidősebb ismert fekete gólya fészkelt párjával - közölte a Gemenc Zrt.
A fészekhez még március 7-én érkezett egy fiatal hím gólya, kedd reggel pedig megérkezett a tojó is. A pár azonnal nekilátott a fészek rendbetételének, a szakemberek bíznak benne, hogy idén is sikeres költési időszakot kísérhetnek figyelemmel.
A Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közös projektjének köszönhetően már hatodik éve folyik tudományos megfigyelés Európa legnagyobb ártéri erdejében. A fészekben a kezdetek óta egy pár - Tóbiás és Sára - költött, de keddtől új korszak veszi kezdetét.
A fészket évekig birtokolta Tóbiás és Sára, őket továbbra is várják az erdészek, ornitológusok, a nemzeti park munkatársai és a több ezres rajongótábor. Felmerült az a lehetőség is, hogy Tóbiás elvesztette a fióka kora óta viselt azonosító gyűrűjét, de a tapasztalt megfigyelők csőrének jellegzetes alakja alapján is azonosítani tudják a madarat.
A Gemenc Zrt. szerint a webkamerás megfigyelés nemcsak a szakembereknek nyújt fontos információkat, hanem az erdőgazdaság és az együttműködő partnerek természetvédelmi szemléletformálásában is sokat segít. Minden évben több százezer alkalommal tekintették meg az érdeklődők a Gemenc Zrt. honlapján a fészekkamera felvételeit. Az ország különböző pontjain, de a Felvidéken is vannak olyan iskolai osztályok, amelyek rendszeresen figyelik a gólyapár életét és a fiókák fejlődését.
A felvételeket követő érdeklődők, szakemberek, kutatók csak szemlélői a költés sikerességének vagy sikertelenségének. Ezek az események hozzátartoznak a természet rendjéhez, melybe nem célja beavatkozni a Gemenc Zrt.-nek. Éppen ezért nem tervezték azt sem, hogy a madarak megérkezése előtt helyreállítsák a fészket.