2019. 03. 11., hétfő, 08:17
A nyugati, északnyugati szél délelőttig mindenütt veszít erejéből, de a nap folyamán még továbbra is számíthatunk erős, viharos közeli széllökésekre (50-65 km/h).
Ennél erősebb széllökések (65-75 km/h) főként a nap első felében a magasabban fekvő helyeken, illetve délután - elsősorban az Észak-Dunántúlon - záporok környezetében várhatóak. A legkevésbé szeles régiónak a délnyugati országrész ígérkezik. Hétfőn délután az ország északnyugati felén a záporokhoz (jégdara záporokhoz) viharos néhol zivatar társulhat.
Várható időjárás az ország területén hétfő estig:
A déli tájak kivételével mindenütt derült, napos idő várható, majd dél felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet. Szórványosan, elsősorban délnyugaton várható eső, zápor, a magasabb helyeken havas eső sem kizárt. Eleinte még nagy területen lesz viharos az északnyugati szél, amely a nap folyamán fokozatosan veszít erejéből. A hőmérséklet délután 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő.