Szerdán folytatódott a polgármesterek és jegyzők tanácskozása

2018. 11. 21., szerda, 15:40

A tanácskozás második napján még három szakmai előadást hallgathattak meg a megye településeinek polgármesterei és jegyzői.

Dr. Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára, az önkormányzatokat érintő aktuális helyzetről tartott tájékoztatót.

Fehér Gábor alezredes, a Somogy Megyei Védelmi Bizottság titkára a védelmi igazgatás aktualitásairól beszélt.

Az előadások sorát és a két napot Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára zárta, a közfoglalkoztatás 2018. évi folyamatainak ismertetésével.

A két nap folyamán a polgármesterek és jegyzők feltehették kérdéseiket a szakmai előadóknak, és a szervezők reményei szerint az így kapott válaszok, tájékoztatások hozzájárultak ahhoz, hogy mindennapi tevékenységüket gördülékenyebben és hatékonyabban tudják végezni.

Ezeket olvasta már?