2018. 10. 21., vasárnap, 11:30
Novemberben prémiumot fizet az állam a nyugdíjasoknak, az extra összegek kifizetésére a gazdaság jó teljesítménye adja meg a pénzügyi alapot – mondta a Magyar Időknek Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
Először azokhoz jut el a prémium, akik átutalással kapják meg a nyugdíjukat, az ő számlájukra november 12-én érkezik meg az extra pénz. A postai kézbesítés ezt követően, november 15-én veszi kezdetét.
Pluszjuttatást nagyjából 2,5 millió nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személynek folyósít az állam.
A prémium maximális összege 18 ezer forint, ennyit kapnak azok, akinek a havi nyugdíja eléri a nyolcvanezer forintot. A kisebb nyugdíjból gazdálkodók az időskori juttatásukkal arányos összegre jogosultak.
Az állam először tavaly fizetett prémiumot a nyugdíjasoknak, az akkori juttatások együttesen 24 milliárd forintos kiadást jelentettek az államkasszának.