Megkezdődött a téli kerékcsere szezon, drágultak a gumiabroncsok

2018. 09. 29., szombat, 20:50

A szokottnál korábban kezdődött az idén a téli kerékcsere szezonja, a gumiabroncsok az elmúlt évhez képest csaknem 5 százalékkal drágultak.

A közlemény szerint a cég 11 budapesti szervizében már most több mint 70 százalékos a szerelőállások kihasználtsága, és a nagy rohamot a következő hetekre várják  - közölte az Abroncs Kereskedőház az MTI-vel.

Pollák Péter, az Abroncs Kereskedőház kereskedelmi és marketingigazgatója a közleményben elmondta, hogy a tavalyinál 20 százalékkal több szerelőállással készülnek a szezonra, mert arra számítanak, hogy a következő hetekben szervizeiket több tízezer autós keresi fel.

Az országosan tapasztalható munkaerőhiány miatt biztosan lesznek olyan országrészek, ahol csak jelentős, akár több hetes várakozás után tudják lecseréltetni a nyári gumit az autósok.

A gumiabroncsok az idén mintegy 5 százalékkal drágultak egyrészt a forint folyama, másrészt a gyártáshoz szükséges alapvető nyersanyagok - szénszármazékok, a szintetikus és természetes gumi, valamint az acél árának - újabb világpiaci növekedése miatt. Így két év alatt az áremelkedés egyes termékeknél elérheti a 10 százalékot is - áll a közleményben.

Ezeket olvasta már?