2018. 05. 14., hétfő, 11:51
Hihetetlen mértékben növekszik a személyi hitelek piaca, idén már meghaladhatja a tavalyi 300 milliárdos csúcsot is. A tavaly év végén közzétett adatok alapján ugyanis 80 százalékkal nőtt a személyi hitelek összege az egyik hazai banknál.
Az első kilenc hónapban összesen, közel 20 milliárd forintra nőtt a folyósított személyi hitelek összege a hitelintézménynél, ami hetente 490 millió forintos hitelösszeget jelent. Bár idei adataink még nincsenek, a tavalyi becslések száma alapján az éves személyi hitelek teljes piaca átléphette a 300 milliárdos álomhatárt is.
A lendületes hitelfelvételi kedv így 40 százalékos bővülést jelentett az előző évhez képest. Az utóbbi években azonban megfigyelhető, hogy nem az év utolsó hónapjaiban jelennek meg a csúcsok a hitelfelvételi grafikonokon, hanem a nyár közepén. A legtöbben ugyanis ekkor vesznek fel személyi kölcsönöket. A karácsonyi és év végi szezonra összesen 45-50 milliárd forint körüli személyi hitelre számítanak manapság a bankok szakemberei.
Az újonnan folyósított személyi kölcsönök összege közel 50 százalékkal emelkedett!
A lakossági bank statisztikai adatai alapján éves szinten 78 százalékkal, azaz 19 milliárd forintra nőtt a folyósított személyi hitelek összege 2017. január elejétől, szeptember végéig. Bár a bank a piacinál nagyobb növekedést ért el, hiszen az csupán 47 százalékos a jegybank hivatalos adatai alapján. Így ezek a számok egész Magyarországra nem vetíthetőek ki egyértelműen, mégis hűen tükrözik, a személyi hitelek iránti kereslet növekedését.
A szakemberek szerint ez a drasztikus növekedés annak is köszönhető, hogy a korábbi, magasabb kamatozású vagy magasabb havi törlesztőrészletű hitelek fedezését kívánják kiváltani egy olcsóbb, kedvezőbb konstrukcióval rendelkező személyi kölcsönnel az ügyfelek. Ezek a hitelek általában nagyobb értékűek, mint például egy lakás felújítás, nyaralás, autó vásárlás vagy valamilyen drágább háztartási gép vásárlása. A hitelfelvételi kedvet tovább növeli, hogy a reálbérek tovább nőttek, így bátrabban vágnak bele hitelfelvételbe az eddig kételkedők is. A piaci körülmények is ideálisak, hiszen az egyre alacsonyabb kamatok egyre alacsonyabb törlesztőrészletet is eredményeznek.
Hódít a gyorsított, online személyi hitel igénylés is!
2017-ben a személyi hitelek átlagos összege körülbelül 10 százalékkal nőtt az előző évben tapasztalt 1 milliós összeghez képest, azaz elérte az 1,1 millió forintot. Ez csupán kis emelkedést jelent, ám a személyi hitelek piaca jellemzően az alacsonyabb összegű kiadások fedezésére specializálódott. Az átlagos futamidő egyébként 4 év, amely alatt a lakossági ügyfelek biztonságosan vissza is tudják fizetni a kedvező feltételekkel felvett személyi hitelüket a bank számára.
A 300 milliárdnyi személyi kölcsön rendkívül jó teljesítményt, hiszen 2012-ben még csak 80 milliárd forint értékben helyeztek ki személyi kölcsönöket a hitelintézetek a magyar piacon. Ez a tendencia pedig a bankok szerint idén tovább nőhet, bár a kihelyezések száma miatt a bővülés mértéke várhatóan alacsonyabb lesz. A hitelfelvételi kedvet tovább növeli, hogy már az interneten keresztül, sorban állás nélkül is igényelhetünk személyi hiteleket. Az online személyi hiteligénylések pedig már a teljes kihelyezett összeg 24 százalékát is elérték. Az e-bankon keresztül igényelt hitelek egyre nagyobb teret nyernek a lakossági hitelügyintézésekben és a bankok számtalan fejlesztéssel próbálják elérni, hogy ezen a felületen is bővülést érjenek el a következő években.