Már 66 ezer család vette igénybe a csokot

2018. 01. 27., szombat, 13:02

Már 66 ezer család vette igénybe 2015. júliusi indulása óta a családi otthonteremtési kedvezményt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Budapesten.

Novák Katalin közölte: a csok egyre népszerűbb, évről évre többen igénylik, a támogatásra fordított összeg pedig már meghaladta a 180 milliárd forintot.

Ezen a héten tárgyalta a családügyi kabinet a csok egyszerűsítésére vonatkozó javaslatokat, a jövő héten pedig a kormányülésen is előterjesztik ezeket. Elfogadásuk esetén nemsokára csökkenhetnek majd az otthonteremtési kedvezmény adminisztratív terhei.

Idén további ötezer forinttal, havi 35 ezer forintra nő a kétgyerekesek családi adókedvezménye, emellett pedig új támogatási formákat is bevezetnek. A köldökzsinórprogramon keresztül kiterjesztik az anyasági támogatást és a babakötvényt a nem Magyarországon született, de magyar állampolgárságú gyerekekre is.

Ettől az évtől harmadik vagy további gyerekek vállalása esetén 1-1 millió forinttal csökkentik a jelzáloghitel-tartozásokat, a diákhitellel rendelkező nők pedig - attól függően hányadik gyermekük születik, igényelhetik hiteltörlesztésük felfüggesztését vagy elengedését.

Ezeket olvasta már?