2017. 10. 19., csütörtök, 13:43
Ötödször is meghirdeti a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hagyományőrző, tehetségkutató műsorát, a Fölszállott a pávát.
Az MTVA székháza és a hagyományok Háza közös műsorában továbbra is négy kategóriában állnak a zsűri elé az énekes-szólisták, énekegyüttesek, hangszeres szólisták, és zenekarok, táncos szólisták és táncos párok, néptáncegyüttesek.
Novák Péter műsorvezető a Kossuth rádió 180 perc című műsorában elmondta: a versenykiírás már az év elején megszületett, és azóta hat előválogatót is tartottak a Kárpát-medence különböző régióiban, ahol számos tehetség jelentkezett.
Hozzátette: Jól működő pedagógiai hálózat tartja össze a régiót, ahol szájról szájra adják át egymásnak – a paraszti kultúrák hagyományozottságát követe – ezt a tudást.
Az idei műsorban a 16 és 30 év közöttiek mutathatják most meg, mit tudnak – tette hozzá.
A komoly munka és felkészülés látványa is lenyűgöz mindenkit egy ilyen műsor során, de valami ősi, belső dolgot is megszólít mindannyiunkban – fogalmazott Novák Péter.