Nem fogunk fázni a télen

2017. 09. 27., szerda, 10:40

Hamarosan indul a fűtési szezon: az egy évvel korábbi hoz képest 23 százalékkal több földgáz áll rendelkezésre a hazai tárolókban.

Jogszabályi előírás szerint az elmúlt 10 év leghidegebb telén mért maximális fogyasztás 60 százalékának megfelelő gázmennyiséget kell elkülöníteni a hazai tározókban.

Jelenleg 4,3 milliárd köbméternél tartunk, de a begyűjtés még nem ért véget, hiszen a tavalyi, nagyon kemény téli hónapok alatt 4,6 milliárd volt a teljes fogyasztás – mondta el az M1 hírcsatorna szerda reggeli műsorában Scherer Zsolt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szóvivője.

2015-ben ez a 3,8 milliárdot sem érte el, vagyis biztonsággal kijelenthető, hogy a külföldről folyamatosan érkező, valamint az itthon szintén megállás nélkül termelt gázmennyiséggel kellően „felmelegíthető” hónapoknak nézünk elébe.

Ezeket olvasta már?