2017. 09. 04., hétfő, 08:30
Már most is érezhető, hogy egyre drágább az alma, és több mint valószínű, hogy karácsonyig nem is várható árcsökkenés a piacon.
Csizmadia György, a Gyümölcsszövetség elnöke elmondta, hogy alapvetően komoly különbség van alma és alma között is, hiszen a különböző fajták ára alapvetően eltérő lehet, azonban függ ez a minőségtől is.
Az elsőosztályú és az extra elsőosztályú almák esete
Különbséget kell tenni elsőosztályú, és extra elsőosztályú alma között. Például, egy Gála alma elsőosztályú minősítést kap, ha 60 milliméternél nagyobbra nő, azonban korántsem ennyire egyszerű a helyzet. A Gála almánál ugyanis nagyon fontos, hogy mennyire piros a gyümölcs, hiszen ebben az esetben sokkal édesebb. A piros, 60 milliméternél nagyobb almát nevezzük tehát extra elsőosztályúnak, amit nyilván jóval drágábban lehet eladni, hiszen szebb, és édesebb is, mint az elsőosztályú társak.
“Míg tavaly 60-80 forintért tudták eladni a gazdák fajtától függően az almát, idén ez akár 80-100 forintra is emelkedhet”- hangsúlyozta Csizmadia György.
Mindez több dolognak is köszönhető. Először is, rettenetesen megdrágult a munkaerő. “Míg tavaly 500-600 forintért szedték nálam az almát óránként, idén a legkevesebb hétszáz forintért vállalták el az almaszedést, de volt aki ezer forintot is elkért óránként” – részletezte az elnök.
A termelőnek pedig nincs más választása, meg kell fizetni a munkásokat, hiszen egyedül nem győzi az almaszedést, de talán akkor sem, ha bevonja a munkába a családot is.