2017. 08. 16., szerda, 16:15
Tájékoztatókat szervezett a munkáltatók számára a Somogy Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya a járási hivatalok foglalkoztatási osztályain annak kapcsán, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium augusztus 1-jétől 10 milliárd forint összegű nyílt pályázatot hirdetett meg a mikro,- kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására.
A forrásból 1100-1200 kis- és középvállalkozásnál több mint 5 ezer új munkahely jöhet létre és további mintegy 10 ezer már meglévő megőrzését is támogatják. A központi program segítségével a kkv-k többek között új eszközöket, gépeket szerezhetnek be, a támogatási összeget ingatlanvásárlásra vagy bérleti díjra is fordíthatják. A munkahelyteremtő beruházás regionális jogcímen vagy csekély összegű (de minimis) támogatásként nyújtható – erről tájékoztatta a Somogy Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya a fórumokon a térség munkáltatóit. Simonné Hornyák Valéria, a Foglalkoztatási Főosztály vezetője a pályázati feltételeket is ismertette a résztvevőkkel.
Mint elhangzott: a kiközvetített regisztrált álláskereső, illetve közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatott személy foglalkoztatása esetén a vállalkozások további, kiegészítő támogatást is kaphatnak. Ugyancsak további támogatás jár, ha a beruházás kedvezményezett járásban vagy településen valósul meg.
A beruházást legkésőbb 2018. szeptember 30-ig be kell fejezniük a pályázóknak. A munkáltatóknak vállalniuk kell, hogy a fejlesztéssel létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat a beruházás befejezésétől számított 3 évig folyamatosan fenntartják és működtetik a térségben.
A munkaerő-piaci program pályázati időszaka 2017. szeptember 15-én zárul le.