2017. 07. 18., kedd, 08:42
A kerékpározásért felelős kormánybiztos szerint két éven belül megépül a Balaton-Velencei-tó-Budapest közötti, és a Rajka-Budapest közötti Duna-menti kerékpárút nagy része, valamint átépítik a Balaton körüli bicikliutat is.
A napokban jelent meg a Magyar Közlönyben az a jogszabály, ami szerint 2018-ban és 2019-ben tízmilliárd forintot költenek több száz kilométernyi bicikliút megépítésére, írta az Index néhány napja. Hogy pontosan lássuk, mit, mikor és mennyiért építenek a következő két évben, a lap megkereste Révész Máriusz kerékpározásért felelős kormánybiztost.
Révész elmondta, hogy idén egymilliárd forint van a bicikliutak tervezésére. A Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. egy keretközbeszerzést írt ki, ami meglehetősen elhúzódott, de mostanra már a 27 külön szakasz egyenkénti tervezésére is megvannak a győztesek. A szerződéseket még nyáron aláírják, 60 napja lesz a tervezőknek az engedélyes tervek elkészítésére.
A 27 szakaszt főleg a Balaton körüli, a Duna melletti (Rajka és Budapest közötti EuroVelo 6), valamint a Budapest-Velencei-tó-Balaton közötti kerékpárút alkotja. Ezek a kiemelt projektek. Ezen kívül megtervezik a Tarcal-Tokaj-Bodrogkeresztúr és a Tokaj-Tiszabecs szakaszt is.