2017. 07. 11., kedd, 07:49
Szeptembertől 15 százalékkal, januártól újabb 15 százalékkal emelkedik a vízügyi igazgatóságokon dolgozók bére - tudta meg a Magyar Idők. A lap keddi számában Tarró Péter, a KVOSZ elnöke elmondta, hétfőn döntött a kormány gazdasági kabinetje a mintegy 4000 munkavállaló béremeléséről.
Várhatóan kedden döntenek a vízügyi dolgozók arról, hogy visszavonják-e a kétórás munkabeszüntetésüket, amelyet jövő hétfőn a közszolgákkal közösen tartanának.
-tette hozzá Tarró Péter, a Környezetvédelmi és Vízügyi Országos Szakszervezet elnöke
A Magyar Idők felidézte, a vízügyi ágazatban hatalmas szükség van a fizetések megemelésére, mivel a mérnökdiplomával rendelkező munkavállalók fizetése alig haladja meg a bruttó 190 ezer forintot. Az ágazatban mintegy 35 százalékos a bérlemaradás a 303 ezer forintos magyarországi bruttó havi átlagkeresethez képest. Ennek következtében csak az idén több mint 150 munkavállaló hagyta el a vízügye
Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke a lap megkeresésére elmondta, várhatóan nem maradnak ki az önkormányzati dolgozók, valamint azok az állami munkavállalók sem a béremelésből, akikre egyik életpályamodell sem vonatkozik.
Felidézte: június elején jelentette be az érdekképviselet, hogy sztrájkot hirdet július 17-re, ha nem tud megállapodni a kormánytisztviselők, önkormányzati köztisztviselők és közalkalmazottak béremeléséről a kormánnyal. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy kilenc év után a közszolgák bérét is rendezik, a tárgyalások a következő napokban folytatódnak, s várhatóan a hét második felében már konkrét eredmények is születnek.