2017. 06. 18., vasárnap, 09:47
Az apák napja egy világi ünnepnap, Magyarországon június harmadik vasárnapján ünneplik. Az apák napját a 20. század elején kezdték el megtartani az anyák napja párjaként. Az apaságot és a szülői szerepet ünneplik ilyenkor.
Az apák napja alapvetően világi ünnep, de a katolikus ünnepnaptárban március 19-én, Szent József napján tartják az apák napját, és persze vannak vicces gyermekek, akik pedig május 19-én, Ivó névnapján köszöntik fel apukájukat.
Ilyenkor emlékeznek az apákra, nagyapákra és a többi férfi elődre. Az apák napját világszerte számos különböző időpontban ünneplik. Ezen a napon általában ajándékot adnak az apáknak, és ilyenkor a család általában együtt van.
Eredete: |
Amerikában a Crestonban született Sonora Smart Dodd volt az ünnep megalapításának legnagyobb kezdeményezője. Apja, a polgárháborús veterán William Jackson Smart egyedülálló szülőként nevelte fel kilenc gyermekét (a legkisebb újszülött volt, a legnagyobb 9 éves) második felesége halálát követően (1891-ben belehalt a 7.-ik közös gyermekük születésébe). A kezdeményezés lányában azután fogant meg, hogy hallott az első anyáknapi ünnepségről, melyet Anna Jarvis alapított. Az apja szülői példája által inspirálva, Sonora úgy érezte, hogy az apáknak is járna egy saját ünnepnap. 1910-ben végül a hatóságok is a kezdeményezése mögé álltak. Az apák napjának Sonora által eredetileg tervezett dátuma június 5., édesapja születésnapja lett volna, de a hatóságok addigra nem készültek el a teendőkkel, így június harmadik vasárnapján tartották az első apák napját, és tartják ma is. Így az első apák napja 1910. június 19-én volt Spokane-ben. |
wikipedia |