2017. 05. 28., vasárnap, 16:19
Idén is jókora bírságra számíthat az, akinek a telkén parlagfüvet találnak. Habár a hatóságok csak július 1-jétől bírságolhatnak, a védekezést már most érdemes elkezdeni.
Habár évről-évre javul az ország fertőzöttségi mutatója, még mindig jókora gondot okoz az allergiásoknak a parlagfű. Mint ismert, egészségügyi kutatások megállapították: Magyarországon minden ötödik ember allergiás a gyomnövényre.
Az idén május elején kiadott hatósági előrejelzés szerint az idei évben (is) június elejére várják a gyomnövény megjelenését, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium azonban már április 26-án elrendelte az ország teljes külterületére a határszemlék megkezdését.
Csúnya bírság lehet a nemtörődömség vége
Habár a parlagfűbomba robbanására néhány hónapot még biztosan várni kell (jellemzően augusztusban tetőzik apollenkoncentráció), a védekezést így sem lehet elég korán elkezdeni. Ugyan a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal csak július 1-jétől bírságolhat, azonban a megyei kormányhivatalok munkatársai már most ellenőrizhetik, hogy a gazdák megtesznek-e mindent. A hatóság idén is felhívja a figyelmet, hogy

Az eljárás során a mulasztó földhasználóval szemben minden esetben növényvédelmi bírságot kell kiszabni. A növényvédelmi bírság mértéke a parlagfűvel fertőzött terület nagyságától és parlagfűvel való fertőzöttség mértékétől függően 15 ezer forinttól 5 millió forintig terjedhet kül- és belterületen egyaránt.
Nem árt tudni azonban, hogy belterületen az ingatlan méretéhez képest nagyobb összegű bírság szabható ki, mint a külterületi ingatlanokon. Ez persze nem véletlen, a lakóövezetben virágzó parlagfű ugyanis nagyobb közegészségügyi veszélyt jelent az emberek számára. Amennyiben az érintett nem fizeti meg a bírságot, az adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül, amely végrehajtásáról az adóhatóság gondoskodik.
Ráadásul a kötelezően kiszabott bírságon túl a közérdekű védekezéssel kapcsolatban felmerült költségeket is az "ügyfélnek" kell megfizetnie. Külterületek esetében a Megyei Kormányhivatalok Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságai, míg belterületeknél az önkormányzat jegyzője végzésben állapítja meg az eljárás során felmerült költségeket, melyek magukban foglalják:
- a vállalkozó költségét (ha a közérdekű védekezést végrehajtotta),
- a vállalkozó okafogyottá vált kiszállási költségét (ha az ügyfél elmulasztotta értesíteni a hatóságot, hogy maga elvégezte a védekezést és a vállalkozó kiment a helyszínre)
- a közérdekű védekezés végrehajtásával kapcsolatban felmerült hivatali költséget.
- külterületek esetében az ingatlanügyi hatóságnál felmerült valamennyi költséget.