2017. 04. 20., csütörtök, 12:13
A Kaposvári Járásbíróság csütörtökön délelőtt elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akit a Balatonföldváron történt kegyetlen emberölés gyanúja miatt vettek őrizetbe. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be a bűncselekmény körülményeiről.
Az esetről korábban itt írtunk részletesen.
A büntetőeljárás eddigi adatai szerint a bíróság megalapozottnak találta a gyanút arra, hogy a férfi 2017. április 18. napján a délutáni órákban Balatonföldváron több késszúrással és egy ott talált térkővel a fejére mért ütésekkel megölte a sértettet.
A bíróság határozatának indokolása szerint megalapozottan lehet tartani attól, hogy a gyanúsításban szereplő, jelentős tárgyi súlyú bűncselekmény miatt kiszabható büntetés terhe alatt a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a hatóság elől megszökne, elrejtőzne, akár olyan módon is, hogy külföldre távozik.