Őrizetben a cserbenhagyó gázoló és társai

2016. 12. 03., szombat, 08:48

A rendőrök néhány órán belül elfogták a férfit, aki halálos balesetet okozott Balatonbogláron, valamint két utasát, a Fonyódi Rendőrkapitányságra előállították őket, és - őrizetbe vételük mellett - gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Ahogy azt korábban írtuk, halálos közúti közlekedési baleset történt pénteken 18 óra 33 perc körül a 6711-es számú út 11+800-as kilométerszelvényében Balatonboglárnál, az M7-es autópálya Budapest felé vezető felhajtójánál.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy gépjármű gyalogost gázolt, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az autó vezetője a balesetet követően megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A rendőrök a sofőrt és két utasát néhány órán belül elfogták, a Fonyódi Rendőrkapitányságra előállították, és  - őrizetbe vételük mellett - gyanúsítottként hallgatták ki őket.