2016. 10. 29., szombat, 11:27
Sokáig húzódik annak a megvalósítása, hogy teljesen körbesétálható legyen a Balaton. Nem is olyan rég komoly beszédtéma volt a Balatonnál, hogy egy 2012-es jogszabály-módosítás nyomán 95 magántelket sajátítanak ki, de konkrétumok erről nem jelentek meg.
Megszabták az érintett ingatlanok kisajátításához kapcsolódó kártalanítás szabályait, valamint elkülönítettek erre a célra 3,7 milliárd forintot is. Ám mégsem lett a Balaton mindenkié.
A Miniszterelnökség szerint a 2000-ben elfogadott, majd 2006-ban kiegészített szabályozás nem hozott átütő eredményt, ezért lépéseket tesznek ezen a területen is. A hivatalos álláspont az, hogy a törvény alapján igenis biztosítani kell a Balaton körül a szabad parti sétányt.
Mivel a kérdés napirenden van, úgy tűnik, esély nyílhat rá, hogy egyszer tényleg körbejárhassuk a tavat. Mielőtt azonban hátradőlnétek, hogy végre lesz eredménye a tizenhat évi várakozásnak, álljon itt az is: a területrendezési terv 2017. december 15-ig készül el. Vagyis becslések szerint még legalább két-három év, mire megvalósítják a koncepciót.