2016. 10. 22., szombat, 10:58
Míg Magyarországon és a világon évente közel két tonna élelmiszer megy a szemétbe, addig sokan vannak, akik annak is örülnének, ha minden nap ételhez juthatnának. Egyre többen osztanak tartós élelmiszereket vagy meleg ételt.
Október 14-én több tonna élelmiszerrakomány érkezett az Élelmiszerbank raktárába, a szállítmányt rászorulók között osztják szét szerte az országban.
Sczígel Andrea, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület külső kapcsolatok igazgatója a Kossuth Rádió Napközben című műsorában elmondta, a FAO-val közösen minden évben szerveznek akciót, amelynek célja, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy milyen pazarlás van a Földön. Mennyi a nélkülöző és éhező ember.
Az élelmiszerbankból kapja a legtöbb adományt a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) is. Vári Ferenc, a szervezet elnökségi tagja a műsorban elmondta, hogy a támogatások kiszállítását régiónként szervezik meg. Ez egy fontos kérdés, mert az adományok eljuttatás a rászorulókhoz is pénzbe kerül, az élelmiszeren kívül a fuvar is fontos hozzájárulás – tette hozzá.
Az Élelmiszerbank jelenleg egy applikáció tesztelésén dolgozik, amelyet uniós projekt keretében dolgoztak ki, és amely egy online platformot biztosít a felajánlások és a partnerszervezetek között. Ezen alkalmazás segítségével jut majd el az élelmiszer is a partnerszervezeteken keresztül, akik a fuvarozás szervezésében tudnak így részt vállalni. Egy kiépített hálózat, egy jól működő rendszer szükséges hozzá.
A készételmentés már sokkal nehezebb – folytatta Sczígel Andrea. Ehhez az EU nyújt iránymutatást, de a magyar élelmiszerbiztonsági szabályok ennél szigorúbbak. Így biztosítva, hogy soha senkinek ne legyen baja – tette hozzá az igazgatónő.