2016. 09. 10., szombat, 08:19
Az igali rendőrök szeptember 9-én bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elfogtak és a rendőrőrsre előállítottak két göllei lakost. A gyanúsítottak megmutatták a helyszínhez közeli kukoricaföldön elrejtett kannákat a rendőröknek.
A rendelkezésre álló adatok alapján a férfiak szeptember 8-án az éjszakai órákban behatoltak egy göllei telephely területére és onnan az ott leállított munkagépekből - az előre erre a célra odavitt gumicső segítségével - leszívtak, majd szintén az általuk vitt, műanyag kannákban eltulajdonítottak 300 liter gázolajat.
A rendőrök a 24 éves F.D.-t és társát, a szintén 24 éves M.R.-t lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, akik az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetnek. A huszonévesek kihallgatásuk alkalmával elmondták, hogy az éjszaka folyamán két alkalommal is jártak a helyszínen, mivel a köztes időben hazamentek „pihenni”, dohányozni és ezt követően folytatták tettüket.
A gyanúsítottak megmutatták a helyszínhez közeli kukoricaföldön elrejtett kannákat a rendőröknek, akik azokat lefoglalták, majd a gázolajat visszaadták jogos tulajdonosának.