"Valamit valamiért" - vissza minden?

2016. 08. 30., kedd, 14:32

Ezer ösztöndíjastól követelheti vissza az állam a kifizetett pénzt, amennyiben a jellemzően mesterszakos hallgatók augusztus 31-ig nem szereznek oklevelet - mondta az Oktatási Hivatal elnökhelyettese az M1 aktuális csatorna műsorában kedden

Aki kifut a határidőből, kérhet részletfizetést vagy ledolgozhatja a tartozását - közölte Stéger Csilla. Ugyancsak lehetőség van halasztási kérelem benyújtására, például a nyelvvizsga hiányában vagy tartós betegség, esetleg szülés esetén - tette hozzá. Mint elmondta: az első ösztöndíjakat 2012-ben ítélte oda az állam, jellemzően négy féléves mesterképzésben résztvevő hallgatóknak.

A feltételek között szerepelt, hogy a képzési idő másfélszerese alatt oklevelet kell szerezni; ez az idő jár le most augusztus végén. Országosan egyébként, mintegy 200 ezer diák részesült állami ösztöndíjban. Ezer ösztöndíjastól követelheti vissza az állam a kifizetett pénzt, amennyiben a jellemzően mesterszakos hallgatók augusztus 31-ig nem szereznek oklevelet - mondta az Oktatási Hivatal elnökhelyettese az M1 aktuális csatorna műsorában kedden. Aki kifut a határidőből, kérhet részletfizetést vagy ledolgozhatja a tartozását - közölte Stéger Csilla.

Ugyancsak lehetőség van halasztási kérelem benyújtására, például a nyelvvizsga hiányában vagy tartós betegség, esetleg szülés esetén - tette hozzá. Mint elmondta: az első ösztöndíjakat 2012-ben ítélte oda az állam, jellemzően négy féléves mesterképzésben résztvevő hallgatóknak. A feltételek között szerepelt, hogy a képzési idő másfélszerese alatt oklevelet kell szerezni; ez az idő jár le most augusztus végén. Országosan egyébként, mintegy 200 ezer diák részesült állami ösztöndíjban - mondta Stéger Csilla.

Ezeket olvasta már?