Átadták az év polgármestere díjat Szerencsen

2016. 08. 26., péntek, 08:04

Koncz Ferencet, Szerencs Fidesz-KDNP-s vezetőjét választották az év polgármesterének az idén. Az elismerést a városi polgármesterek randevúja elnevezésű, huszonkettedszer megrendezett eseményen adták át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen csütörtökön.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere és mint a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke is részt vett a városi polgármesterek randevúja elnevezésű, huszonkettedszer megrendezett eseményen. A díjat országos internetes szavazás alapján évről évre azok a városvezetők kapják meg, akik az állampolgárok voksai szerint leginkább kiérdemelték a lakosság megbecsülését. Az év polgármestere mellett jutalmazták a legjobb alpolgármestert és jegyzőt is, előbbi kategóriában Bíró Gyula, Budaörs alpolgármestere, utóbbiban Kovács Gábor, Zalaegerszeg főjegyzője lett az első.

Az ünnepélyes átadáson részt vett Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára és Szita Károly, Kaposvár Fidesz-KDNP-s polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke is.

A Belügyminisztérium államtitkára hangsúlyozta, a helyhatóságok gazdálkodásához és a helyi gazdaság fejlődéséhez szükséges feltételek megteremtése elsősorban a kormányzat feladata. A jelenleg rendelkezésre álló - főként EU-s - forrásokból arra kell minél többet fordítani, hogy az uniós támogatási rendszer megváltozása után önerőből is folytatni lehessen az ország gazdaságának fejlesztését - mondta.

Vélekedése szerint ebben a folyamatban az önkormányzatoknak is feladatuk és szerepük van, és minden településnek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy olyan gazdasági fejlődés indulhasson el, amely megerősíti a települések lakosságmegtartó képességét.

Ezeket olvasta már?