2016. 08. 23., kedd, 14:35
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden azt közölte: átalakul januártól a bölcsődei ellátórendszer.
Arra is kitért, hogy a szülők a jövőben hagyományos bölcsődébe, mini bölcsődébe, munkahelyi bölcsődébe vagy családi bölcsődébe írathatják be három év alatti gyerekeiket. Az államtitkár Fűrész Tündével, a bölcsődei rendszer átalakításáért felelős - augusztus 1-jével kinevezett - miniszteri biztossal tartott sajtótájékoztatót egy budai családi napköziben.
Közlésük szerint a családi napközik januártól átalakulnak, ezért a fenntartóknak augusztus 31-ig kell kérelmezniük a kormányhivataloknál azt, hogy januártól családi bölcsődeként, mini bölcsődeként, bölcsődeként kívánnak majd működni.
Novák Katalin tájékoztatása szerint a családi bölcsődék költségvetési támogatása a jelenleginél mintegy 30 százalékkal nő; így január 1-től 346 ezer forint lesz évente gyermekenként.