2015. 10. 14., szerda, 13:08
Október 14-én 11 óra 35 perc körül a 6511-es számú úton, Bábonymegyer belterületén - eddig tisztázatlan körülmények között – két személygépjármű ütközött. A baleset során az egyik autó vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Bábonymegyer Szent István utcájában összeütközött két személyautó, melynek következtében az egyik jármű egy hídfejnek csapódott a déli órákban. Az egyik autó vezetőjét a tabi önkormányzati tűzoltók és a mentők kiemelték a járműből, ám a helyszínen elhunyt. A jobb első ülés utasát feszítő-vágóval kellett kiszabadítani a tűzoltóknak. A mentők stabilizálták a sérült állapotát, hogy ki tudják emelni a roncsból, majd kórházba szállították.
A helyszínelés és a műszaki mentés idején teljes pályás útlezárás volt érvényben, mely 14 óra 50 perckor feloldásra került, a forgalom ismét zavartalanul halad.