A biztonságos beavatkozásokról a Kárpát-medence önkéntes tűzoltóinak

2015. 09. 27., vasárnap, 11:03

Szlovákia, Szlovénia, Szerbia, Ausztria, Románia és Magyarország önkéntes tűzoltóinak szervezett képzést a Magyar Tűzoltó Szövetség Balatonföldváron szombaton.

A kurzuson tűzoltási és műszaki mentési tapasztalataikat, valamint a beavatkozásokkor használt eszközeiket hasonlították össze a szomszédos országok önkéntesei.

Tanuljunk egymástól! – szólította fel a szövetség tagjait és a meghívott vendég tűzoltókat Dobson Tibor tű. dandártábornok a kurzus kezdéseként. A Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke nyitóbeszédében hangsúlyozta, a nemzetközi találkozó célja, hogy a szomszédos országok tűzoltói a mentési technikákat összevetve biztonságosabb és precízebb mozzanatokat alkalmazzanak, mind a saját, mind pedig a mentendő személyek és értékeik érdekében.

A kurzus részeként ezután a jelenlévők megismerhették az osztrák tűzoltóság felépítését, melynek keretében Imre Ernst beszélt a feladatokról és bevetési területekről. Felsőőr kerületi tűzoltóparancsnoka elmondta, a szövetségnek négyezer-nyolcszázötven tagja van, ebből mindössze hat hivatásos tűzoltóság, háromszázhuszonöt létesítményi tűzoltóság, a többi pedig önkéntes alapon működik. Csak a nagyvárosokban van hivatásos tűzoltóság: Bécs, Graz, Linz, Salzburg, Klagenfurt, Innsbruck. Összesen 339.000 tűzoltó dolgozik az országban, tíz százalékuk ifjúsági, tíz százalékuk pedig nyugdíjas. Mivel Ausztriában továbbra is van kötelező katonai szolgálat, ezért, aki nem vállalja a fegyveres kiképzést, az a tűzoltói képzést választhatja. Ily módon minden huszonötödik osztrák állampolgár tűzoltó. Kiderült továbbá az is, hogy egy száz lakosú településnek is van legalább egy tűzoltógépjárműve, s minimum tizenöt tűzoltója.

A mentőkötél műszaki jellemzőiről már Kovács Bálint tű. százados, a siófoki hivatásos tűzoltó-parancsnokság parancsnokhelyettese beszélt. A siófoki tűzoltók bemutatták azt is, hogyan alkalmazzák a hármas hurokkötést a mentéseknél. Somogyban az elmúlt egy héten is több teherautó borult árokba, melyek mentésének taktikai megoldásait részletezte a szomszédos országok önkénteseinek Bodó László, a KÖTÉL Egyesület vezetője.

A környezetszennyezés megakadályozásának, a sérült üzemanyagtartály betapasztásának költségtakarékos lehetőségeire is választ kaphattak az érdeklődők. Ezenkívül a kaposvári önkéntes tűzoltók bemutatták azt a műszakimentő járművet is, amelyeket nehezen megközelíthető helyszíneken vetnek be. Nagy Béla, a Szlovák Tűzoltó Szövetség alelnöke ezután annak az Iveco Daily hatszemélyes gépjárműnek ismertette a műszaki paramétereit, amelyből Szlovákiában az elmúlt időszakban négyszázat adtak át, egyebek mellett Nagymadon, jövő tavaszig pedig további százötven településen. A járműhöz egy olyan - búvárszivattyúval, kismotorfecskendővel, áramfejlesztővel és kéziszerszámokkal, valamint világító felszereléssel ellátott - árvízvédelmi utánfutó is kapcsolódott, amelyre nagy szükség van Szlovákiában, ezért ebből hatszázhuszonegyet bocsátottak a tűzoltók rendelkezésére. Az előadást követően a KÖTÉL Egyesület a gyakorlatban is bemutatta egy balesetet szenvedett nő szakszerű mentésének mozzanatait, egészen a jármű stabilizálásától kezdve, a roncs szétvágásán keresztül, a sérült kiemelésig.

Ezt követően Reichert Csaba, a tabi önkormányzati tűzoltók parancsnoka a beavatkozás szervezéséről, a felállítási hely fontosságáról beszélt a kollégáknak. Végül bemutatták a tűzoltás vízellátásának kialakítását. A jövő évben ötven HEROS-AQUADUX X1500 típusú jármű átadását tervezik a katasztrófavédelem számára, jelentette ki Rajnai Attila, a BM HEROS Zrt. vezérigazgatója az őrsöknek tervezett járműbemutatóján, Az ezerötszáz liternyi víz szállítására képes, főként városi használatra szánt fecskendőn kívül bemutattak egy fejlesztés alatt álló pickup gépjárművet is, valamint egy önkéntes tűzoltóságoknak tervezett utánfutót. Évente mintegy öt-hatezer személy eltűnéséről érkezik bejelentés hazánkban, a felkutatásukhoz kapcsolódóan Bodó László nyújtott módszertani segítséget. Előadásában rávilágított arra, hogy az ilyen esetek hátterében legtöbbször a droghasználat és szerelmi bánat áll, továbbá elárulta azt is, hogy hetvenkét óra leforgása után már nagyon kevés az esély a sikeres felkutatáshoz. A KÖTÉL Egyesületnek legutóbb azonban sikerült egy idős asszonyt visszahozni öt nap után a családjának. Ebben segítségükre volt egy számítógépes applikáció is, amelyen látják a mentésben résztvevőket egy térképen, s így a program kiszűri azokat a területeket, amelyeket még nem fésültek át.

A mentendő személyek mellett a beavatkozó állomány testi épségének megóvása sem elhanyagolható, folytatta az előadássorozatot Kóbor Csaba tűzoltó alezredes, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője, aki a sűrített levegős légzésvédelmi eszközök használatát mutatta be. A stressz és annak hatására a kapkodó levegővétel nagyobb oxigén felhasználását eredményezi, ezért a beavatkozásra alkalmas idő is lerövidül. Hogy miként működik a légzőkészülék, milyen az álarc viselése és mennyiben nehezített benne a kommunikáció - ezeket mind kipróbálhatták az érdeklődők. A füst veszélyeiről pedig már Heizler György, a Somogy Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke tartott beszámolót. Miközben a látást is akadályozza, a mozgási sebesség is lecsökken a füstben, továbbá rendkívül sokféle anyagot is tartalmaz, például szén-monoxidot, ezenfelül lehetnek benne maró és rákkeltő hatásúak is. Zárt térben égési sérülést is szenvedhet az ember, miközben az esetek nyolcvan százalékában a fulladás okozza a sérültek halálát. A szerencsétlen esetek elkerülése érdekében az elméleti tudnivalókat a gyakorlatban is használják majd a képzésen résztvevők.

A képzéssel egyidőben a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi ülést tartott, amelyen dr. Horváth Jenő tűzoltó ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzoltósági főfelügyelő-helyettese beszélt az önkéntes tűzoltó egyesületek 2015. évi támogatásáról. Elhangzott: 443 önkéntes egyesület négyszáz, míg a mentőszervezetek száz millió forintra pályázhattak. Végül 63 millió forint értékű technikai eszközt vehettek át a települések önkéntesei; 31 millió forint értékű védőfelszerelés került az egyesületekhez; 800 ezer forint üzemanyag-hozzájárulást nyertek; 600 ezer forintot pedig műszaki felülvizsgálatra, míg 1,7 millió forintot képzésekre fordíthatnak – hangzott el.

Ezeket olvasta már?