2015. 08. 06., csütörtök, 09:21
A Siófoki és Marcali Járási Ügyészségek 2 nap alatt 9 ügyben 10 elkövetőt állítottak – gyorsított eljárásban – bíróság elé. Lopás, garázdaság, ittas vezetés miatt kellett eljárás alá vonni az elkövetőket.
Marcaliban közokirat-hamisítás bűntette miatt állt bíróság elé az a fiatalkorú lány, aki a Vésén történt rendőri igazoltatása során – mivel személyi igazolvánnyal nem rendelkezett és a gyermekotthonból szökésben volt és személykörözés alatt állt – szóban féltestvére adatait közölte.
Ugyancsak Marcaliban ismételten felelősségre vonták azt a német állampolgárságú férfit, aki Kéthelyen – hasonlóan a tavalyihoz – ittasan vezette quad motorkerékpárját, amelynek során egy személygépkocsival ütközött. A baleset következtében a vádlott és utasa is sérüléseket szenvedtek. Nem volt ismeretlen az ittas járművezetés a Siófoki Járási Ügyészség területén sem, emiatt 2 elkövetőt vontak felelősségre.
Garázdaság vétsége és rongálás vétsége miatt állt bíróság elé az a vádlott, aki Siófokon az éjszakai órákban ittasan az egyik szórakozóhely világító hirdetőtábláját törte össze ököllel.
Lopás miatt többen is feleltek, az elkövetők besurranással a Balaton-parton nyaraló sértettek készpénzét és egyéb értékeit tulajdonították el, de volt olyan is, aki a vonaton lopta el az egyik utas táskáját a benne lévő mintegy 300.000 Ft készpénzzel együtt. 72 órán belül a Tököli rabkórházból állították bíróság elé azt a román állampolgárságú férfit, akit egy siófoki nyaralóban több mint 1.200.000 Ft készpénz eltulajdonítása közben ért tetten a sértett, majd pedig – mint ahogy arról korábban a sajtó beszámolt – a Málna nevű nyomkövető kutya segítségével fogtak el.