2015. 07. 04., szombat, 16:48
Szombat reggel elstartolt a 33. Pek-Snack Balaton-átúszás, amelyen a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5200 méteres távot kellett teljesíteni a vállalkozó kedvűeknek. Dél előtt már célba értek az első úszók is, több mint nyolcezren vettek részt a sporteseményen.
A szervezők és a sportemberek nagy örömére már az első meghirdetett időpontban sikerült megrendezni a próbát, amire már régen volt példa. Az indulóknak főként az előre beharangozott északkeleti szél okozott némi nehézséget a vízben. Kilenc órakor már kétezren tempóztak a 23 fokos vízben, délben pedig az ötezres létszámot is sikerült túlszárnyalni. Kora délután aztán kiderült, hogy 8162-en vállalták a kihívást az idén.
A mezőny legnagyobb részét az amatőrök alkották, de eljött a magyar tengerhez a hosszútávúszó válogatott az olimpiai bajnok Risztov Éva vezetésével, aki 62 perc alatt tudta le az 5200 métert. Kora délelőtt aztán a magyar férfi vízilabda válogatott tagjainak járt a taps.
„Úgy gondoljuk, hogy a Balaton-átúszás egy remek csapatépítő tréning, együtt érkeztünk és úsztunk át az északi oldalról a déli partra” – mondta a csapat egyik kulcsfigurája, Varga Dániel. A fiúk közös programja jótékony célt is szolgált: korábbi profi ökölvívó világbajnokunkhoz, Erdei Zsolthoz hasonlóan az UNICEF „színeiben” teljesítették a távot azzal a céllal, hogy segítséget nyújtsanak a nepáli földrengés során megsérült gyermekeknek.
Papp Márk debreceni úszó, a Révfülöpről indult Balaton-átúszás győztese beérkezik a célba Balatonbogláron.
Risztov Éva olimpiai bajnok úszónő, a Révfülöpről indult Balaton-átúszás második helyezettje, a női verseny győztese beérkezik a célba Balatonbogláron.