2015. 05. 10., vasárnap, 15:01
A jövő héten már nyitnak egyes balatoni strandok, majd Pünkösdkor továbbiak várják a vendégeket. Erre készülnek a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) munkatársai is, akik továbbra is várják az úszni jól tudó fiatalokat.
A VMSZ az egyik legnagyobb nyári diákfoglalkoztató. Több száz egyetemistának, főiskolásnak tudnak kellemes környezetben végezhető, elismert munkát biztosítani.
Az utóbbi hetek gyakran napos, ám szeles időjárását egyre több vitorlázó és szörföző használja ki. Az ő biztonságukat már négy vízen levő mentőhajóval biztosítja a VMSZ - mondta Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke. A főszezonra 7 saját hajóval sietnek a bajba jutottak segítségére a vízimentők a Balatonon. Az elnök szerint továbbra az a tapasztalat, hogy még mindig sokan vannak a vízen, akik a saját biztonságukat sem veszik komolyan. Sokan a mentőmellényt a hajófenéken tartják, ám nem veszik fel, akkor sem, amikor másodfokú viharjelzés van érvényben.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata, 2015. május 16-án Balatonfüreden, a Balatoni Évadnyitó vitorlásverseny díjátadóján mentőmellény viselési világrekord megdöntésére hívja a versenyzőket és a közönséget - ezt már Rápolthy Edit a VMSZ kommunikációs munkatársa mondta.
Az észak-amerikai kezdeményezésre 2015. május 16-án rendezik meg a Ready, set, wear it!, azaz Vigyázz, kész, vedd fel! mentőmellény viselési világrekord napot. A 2010 óta megrendezett esemény célja minden évben ugyanaz: túlszárnyalni az előző évet és egyre több mentőmellény viselőt látni világszerte a vizeken! 2014-ben 175 eseményen közel 7000 rekorder vett részt. Ehhez kíván csatlakozni idén Magyarország is, a VMSZ kezdeményezésével.
A balatonfüredi sajtótájékoztatón a vízimentők az arra járókkal közösen egy kis "performansszal" kívánták felhívni a figyelmet a mentőmellény világrekordra. Az odaérkező mentőhajó elé a " VEDD FEL!" feliratot tartották maguk elé.
Arra kérnek a szervezők minden lelkes résztvevőt, hogy csatlakozzon a kezdeményezéshez és viseljünk minél többen együtt egy időpontban mentőmellényt, egy közös fotó erejéig! Legyünk minél többen, mutassuk meg a világnak, hogy mi is odafigyelünk a biztonságra!
A rekord kísérlet időpontja:
2015. május 16. kb 18:00 óra
Helyszín: Balatonfüred, Kisfaludy színpad