2015. 04. 06., hétfő, 11:01
Idén már új szabályok vonatkoznak azokra a szervezetekre, akiknek az adónk 1 százalékát felajánlhatjuk. Mielőtt rendelkezünk adónk egy százalékáról, érdemes ellenőrizni a NAV által kiadott listát.
Csak azok a civil szervezetek lehetnek kedvezményezettek, amelyek 2014. szeptember 30-áig regisztrálták magukat a NAV-nál, igazolták azokat a feltételeket, amelyek alapján bekerülhettek az adóhatóság Regisztrált civil kedvezményezettek 2015 elnevezésű nyilvántartásába. A listán összesen mintegy 26 ezer ilyen szervezet található, közülük választhatnak az adófizetők kedvezményezettet.
A NAV közleménye kitér rá: mielőtt rendelkezünk adónk egy százalékáról, érdemes ellenőrizni a listát: egyrészt, hogy egyáltalán szerepel-e rajta a szervezet, másrészt pedig hogy ha szerepel a listában, akkor nem kapcsolódik-e hozzá valamilyen megjegyzés. Nem csak a regisztráció pillanatában kell ugyanis a szervezeteknek megfelelniük a NAV feltételeinek, hanem akkor is, amikor megkapnák a pénzt.
Létezik egyébként egy másik lista is, ezen azok a szervezetek találhatóak, amelyeket valamilyen okból kizártak az idei évben a kedvezményezetti körből - ez szerencsére jóval rövidebb, de még így is több mint ezer szervezet található rajta.