Elfogadta a parlament a vagyonzárolási javaslatot

2015. 03. 31., kedd, 11:47

Törvényt módosított kedden a parlament, hogy a brókerbotrányban érintett vállalatok cégcsoportjai, valamint mások mellett vezetői, felügyelőbizottsági tagjai és egyes könyvvizsgálói vagyonukkal is felelősséget vállaljanak az okozott károkért.

A kormánypártok múlt héten benyújtott, a vagyonok zárolására vonatkozó javaslatát a mihamarabbi elfogadásért házszabálytól eltéréssel tárgyalta a Ház. Az előterjesztők indoklásukban hangsúlyozták: a zárolt vagyont a brókerbotrányok áldozatainak kártérítésére kell fordítani.

A törvény alapján ügyészi kezdeményezésre a bírósági elrendelheti azon pénzügyi tevékenységet végző szervezetek vagyonának zárolását, amelyeknél valószínűsíthető, hogy tevékenységi körükben 50 millió forintot meghaladó értékre elkövetett vagy 50 millió forintot meghaladó kárt, vagyoni hátrányt okozó bűncselekményt - vagyon elleni, vagy csődbűncselekményt, vagy tartozásfedezet-elvonást - követtek el.  Emellett bármely olyan szervezet vagyona is zárolható, amelyet a bűncselekmény elkövetéséhez felhasználtak, vagy amely előnyt szerzett a bűncselekmény elkövetéséből.

A zár alá vétel vonatkozhat a kapcsolt vállalkozásokra is, továbbá az említett szervezetekben befolyásoló részesedéssel vagy ellenőrző befolyással rendelkezőkre, a szervezet vezető tisztségviselőire, képviseletre feljogosított tagjaira, képviseletre feljogosított alkalmazottaira, a szervezet nevében eljárókra, tisztségviselőire, cégvezetőire, felügyelőbizottsági tagjaira, ezek megbízottjaira, valamint a szervezet könyvvizsgálóira. A személyes vagyonnál akkor is elrendelhető a zárolás, ha a kapcsolat a bűncselekmény elkövetésének megkezdése után megszűnt.

Zár alá vétel rendelhető el arra a vagyonelemre is, amelyet valószínűsíthetően a büntetőeljárás vagy a büntetőeljárást megalapozó hatósági eljárás megindulása után feltűnő értékaránytalansággal, ingyenesen vagy közeli hozzátartozó javára ruháztak át. A törvényalkotási bizottság hétfői ülésén beiktattak a törvénybe egy olyan szigorító passzust, amely szerint zárolható az a vagyonelem is, amelyet a zár alá vehető vagyon terhére a büntetőeljárás vagy a büntetőeljárást megalapozó hatósági eljárás megindulása előtti egy évben szereztek vagy amely e vagyonelem helyébe lépett.

A mostani törvénymódosítás alapján zárolt vagyon megőrzéséről zárgondnoknak kell gondoskodnia. A brókerbotrányok áldozatainak kártérítését szolgáló vagyon biztonságba helyezéséről címet viselő törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.

A brókerbotrányok károsultjainak kártalanításával kapcsolatban Rogán Antal hétfőn arról tájékoztatott, hogy a Buda-Cashnél a kártalanítás folyamata már 97 százalékban lezárult. A Quaestor esetében a Fidesz álláspontja az, hogy a Befektetővédelmi Alapnak 6 millió forintig kártalanítania kell az ügyfeleket. Azoknál, akik 6 millió forintnál többet helyeztek el a Quaestornál, a polgári igények érvényesítéséhez a vagyonzárolás biztosíthat kellő vagyoni alapot - mondta a Fidesz frakcióvezetője.

Ezeket olvasta már?