A diákok kétharmada már átélt iskolai erőszakot

2015. 03. 17., kedd, 10:25

Tíz diákból egyet hetente többször is bántalmaznak az iskolában a kortársai vagy a tanárai Magyarországon - derül ki az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet tanulmányából.

Az eredmények alapján a diákok kisebb része, mindössze minden harmadik nem élt még át iskolai erőszakot. 36,7 százalékukat egyszer-kétszer, 16 százalékukat néhányszor, 5 százalékukat hetente, minden tizediket viszont hetente többször is bántalmaznak az iskolában.

A kutatók a fizikai erőszak jellegű, a közösségi, verbális jellegű, illetve a  virtuális, diákok közötti, illetve tanárok általi bántalmazástípusok előfordulását, okait, illetve az érintettek ezekkel kapcsolatos véleményét vizsgálták az 5-8. osztályosok körében.

Érdekes módon a diákok szerint a virtuális bántalmazás súlyosabb, mint a fizikai, a legkevésbé súlyosnak pedig a verbális erőszakot tartják. A verésnél és kényszerítésnél szerintük nagyobb probléma a holmi vagy pénz elvétele. A tanárok szerint a legsúlyosabb a lejárató videó megosztása, a rosszindulatú posztokat viszont jóval hátrébb sorolták, mint a diákok, a verést viszont az eltulajdonításnál komolyabb problémának tartják.

Ezeket olvasta már?