A hét végéig lehet befizetni a kötelező biztosítás idei első díját

2015. 02. 26., csütörtök, 13:23

Az év végi évfordulóval új kötelező gépjármű felelősségbiztosítást kötőknek legkésőbb a hét végéig rendezniük kell az esedékes, baleseti adóval növelt díjrészletet - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.

Mivel a március 1-jei határidő az összegnek a biztosítóhoz való beérkezésére vonatkozik, csekken már nem lehet feladni a díjat. Mitöbb idén március elseje vasárnapra esik, így az összegnek a gyakorlatban már február 27-én meg kell jelennie a biztosító számláján.

Péntek délelőtt átutalással, azután az adott biztosító ügyfélszolgálati irodájában személyesen lehet fizetni, ugyanakkor fontos figyelembe venni, hogy a kirendeltségek pénteken gyakran hamarabb zárnak, s hogy már több biztosító nem működtet pénztárat az ügyfélszolgálati pontjain - olvasható a közleményben.

A szövetség hangsúlyozta, hogy bár a biztosítók kár esetén már január elsejétől fizetnek, a törvény az ügyfeleknek 60 napos díjfizetési haladékot tesz lehetővé. A díjfizetés elmaradása következményekkel jár, amely alól a meg nem kapott csekk vagy számla sem mentesíti az ügyfelet.

Aki nem fizet időben, annak megszűnik a kgfb szerződése és a biztosítás nélküli időszakra köteles naponta 270-630 forint fedezetlenségi díjat fizetni.

Utólag csak az eredeti biztosítójával állíthatja helyre a szerződést az autós, visszamenőleg a türelmi időre járó díjat is le kell rónia és választási lehetőség nélkül azonnal a teljes évre járó biztosítási díjösszeget kell kifizetnie. Mindhárom összegre meg kell fizetni a 30 százalékos baleseti adót is.

 

Ezeket olvasta már?