Somogyban még nem fenyeget az influenza

2015. 01. 15., csütörtök, 06:32

Egy hét alatt háromszorosára emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz forduló betegek száma - olvasható az Országos Epidemiológiai Központ jelentésében. Somogyban eddig még nincs vész, nem fenyeget a vírus.

Az első naptári héten regisztrálthoz viszonyítva a második héten az ország valamennyi területén emelkedett az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma. A legtöbb beteget Pest, Fejér és Győr-Moson-Sopron megyében regisztrálták. A második naptári héten összesen 17 influenzagyanús betegtől származó légúti minta érkezett a Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumba. Ezek között négy betegnél influenza A(H3) és egy betegnél influenza B vírus okozta fertőzést igazoltak.

A betegek többsége (több mint 44 százalékuk) 15-34 éves fiatal felnőtt volt, 29 százalékuk a 35-59 évesek korcsoportjába tartozott. A gyermekek aránya 12,7 százalék, a 60 éven felüliek aránya 14,2 százalék volt.Somogyban a kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének tájékoztatása szerint a megyében az influenza járványügyi helyzete a tavalyi szezon hasonló időszakában tapasztaltaktól nem tér el jelentős mértékben. Influenzavírust Somogyban nem mutattak ki. 

Ezeket olvasta már?