Balaton Sokan hajóztak tavaly a Balatonon

2015. 01. 14., szerda, 09:11

A Balatoni Hajózási Zrt. bevétele 5,8 százalékkal nőtt tavaly, a társaság 2,2 milliárd forintos árbevétel mellett várhatóan 88 millió forintos nyereséggel zárja a 2014-es évet.

Halmos Gábor, a 22 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő, 290 embernek munkát adó cég vezérigazgatója az MTI-nek szerdán elmondta: a társaság nem emelte árait tavaly, a bevételek emelkedése a növekvő forgalomnak köszönhető.

A kiemelkedően jól sikerült nyár után az őszi hajózási szezon is hozott pár százalékos forgalomnövekedést. A cég személyhajóin tavaly mintegy 20 százalékkal, a sétahajókon 30 százalékkal többen utaztak, mint egy évvel korábban és a komp forgalma is 5 százalékkal emelkedett. A vitorláskikötői üzletág bevétele 3 százalékos emelkedést hozott, egyedül a cég két kempingjének forgalma csökkent 7-8 százalékkal. A társaság működteti a siófoki Hotel Mólót is, amelynek bevétele egy új szakmai stáb irányítása mellett 31 százalékkal nőtt tavaly.

Halmos Gábor hozzáfűzte, hogy a társaság nyeresége annak ellenére emelkedett 88 millió forintra az előző évi 68 millióról, hogy 2014-ben új teherként jelentkezett a mintegy 20 millió forintnyi, államnak fizetendő mederhasználati díj.A vezérigazgató szerint az eredmények a cég megújuló marketing stratégiájának, bővülő szolgáltatásainak, a hajózás szempontjából kedvezően alakult időjárásnak és az egyre több, színvonalasabb balatoni programnak is köszönhető. Az önmagában veszteséges menetrend szerinti hajózás működtetését a társaság többi üzletágának nyereségessége biztosítja.

Ezeket olvasta már?