2015. 01. 08., csütörtök, 18:05
A hétvégén ónos esőre, havazásra is számítani lehet, de ezzel együtt melegszik is az idő. Helyenként plusz 15 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön.
Az országos, középtávú előrejelzés szerint pénteken hajnalra megerősödik, az Észak-Dunántúlon és a főváros térségében pedig viharossá fokozódik a szél. Délelőtt a szél ereje átmenetileg mérséklődik, de estére az ország északi felén egyre nagyobb területen viharossá fokozódik a szél. Reggelig keleten, északkeleten hószállingózás, havazás várható, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében akár 5 centiméternyi friss hó is hullhat. Nyugatabbra az éjszakai szórványos ónos eső után a csapadék hajnalra a legtöbb helyen megszűnik. Ezt követően az országban számottevő csapadék nem valószínű. Estétől egyre többfelé kell esőre számítani, északkeleten ónos eső is előfordulhat. Reggel mínusz 4 és plusz 3 fok között alakul a hőmérséklet, fagy már csak keleten, északkeleten várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában plusz 3 és 8 fok között alakul, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és Borsod-Abaúj-Zemplén megye keleti felén azonban csak 0 fok körül valószínű.
Szombaton hajnal, reggel északkeleten helyenként még ónos eső is előfordulhat. Délelőtt még többfelé, délután már csak keleten várható eső, záporeső, majd ott is megszűnik a csapadék. Többfelé még továbbra is lehetnek erős széllökések. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 0 és plusz 6 fok között alakul, északkeleten lehet gyenge fagy. A nappali maximumok keleten plusz 3-9, a Dunántúlon és a középső országrészben plusz 10-15 között alakulnak.
Vasárnap délelőtt beborul az ég, és sokfelé várható csapadék. Eleinte eső várható, majd a déli óráktól kezdve egyre többfelé havas esőre, havazásra lehet számítani. Megerősödik, helyenként viharossá is fokozódik a szél. A leghidegebb órákban 0 és plusz 5 fok között alakul a hőmérséklet. Nappal általában plusz 3-8 fok lehet, de délen akár 9-11 fokig is melegedhet a levegő. Kora délutántól viszont gyorsan csökkenni fog a hőmérséklet - írta a meteorológiai szolgálat.
Az időjárási helyzet Európában: |
Az Izland környékén örvénylő hatalmas ciklon, illetve annak peremciklonjai a Kelet-európai-síkságtól a Balkán-félszigetig húzódó anticiklon leépültével egyre nagyobb területet hódítanak meg. Ennek következtében kontinensünkön a nagy hideg - Kelet-Európában a derült éjszakákon nagy térségekben -25 fok alá hűl le a levegő, és napközben sem mérnek -10 foknál melegebbet - visszaszorulóban van, Északnyugat-, Nyugat-Európában pedig folytatódik a szeles, erősen felhős, gyakran esős, enyhe idő. Dél-Európában ugyanakkor magasnyomás uralkodik, felhős és napos tájak váltakoznak, a Földközi-tenger nyugati és középső medencéjében 10 fok fölött alakul a csúcshőmérséklet. A Kárpát-medencében péntekre - csapadék és szélerősödés kíséretében - jelentősen megenyhül az idő. |