Tartható határidőket kér a pénztárgép szövetség

2014. 10. 30., csütörtök, 11:36

A Magyar Pénztárgép Szövetség tartható határidők kiszabását kéri a kormánytól, amikor a gazdaság más szektoraiban is bevezetik az online kasszákat - közölte a frissen megalakult szakmai szervezet.

A szövetség szerint az online pénztárgéprendszer egyenlőséget teremt a cégek között, mert megszünteti az adóelkerülő vállalkozók eddigi versenyelőnyét, de fontos a kiskereskedelmi online átállás tapasztalatainak hasznosítása.

Novák Zoltán, a szövetség elnöke elmondta: az előző időszak legnagyobb tanulsága az volt, hogy csak tartható határidőket érdemes kitűzni. Figyelembe venni, hogy a pénztárgépek gyártása és leszállítása között nagyjából 3 hónap telik el, egy új pénztárgép kifejlesztése és engedélyeztetése pedig legalább féléves folyamat. Az elnök kiemelte: ezek az időszakok mindegyik gyártóra igazak, egyetlen felelős vállalat sem ígérhet ezeknél lényegesen gyorsabb szállítást.

A szakma szerint szükség van egy hatósági áras éves felülvizsgálati díjra. A rendelet előírja az éves felülvizsgálatot, hiszen Magyarország legnagyobb és legbonyolultabb IT-rendszerének szükséges a rendszeres karbantartása.

A Magyar Pénztárgép Szövetséget forgalmazók, beszállítók és viszonteladók alapították. A szövetség célja, hogy összefogja az iparági véleményeket és folyamatos kapcsolattartással, illetve szakmai javaslatok készítésével segítse a kormányzatot és a Nemzetgazdasági Minisztériumban működő pénztárgép-munkacsoportot.

Ezeket olvasta már?