2014. 10. 27., hétfő, 17:30
Benyújtotta a Fidesz a parlamentnek az internetadóval kapcsolatos módosító indítványát: " Az adó alanya a szolgáltató, nem pedig az előfizető, ezeket az adótételeket a távközlési szolgáltatók saját profitjuk terhére ki tudják fizetni."
Azt javasolják, hogy az adatforgalomra kivetett távközlési adó felső korlátja - hasonlóan a telefonadóhoz - magánszemélyeknél havi 700 forint, üzleti előfizetőknél pedig havi ötezer forint legyen - közölte az előterjesztő Rogán Antal hétfőn Budapesten, újságírók előtt.
A Fidesz frakcióvezetője jelezte: javaslatuk egyértelműen kimondja azt is, hogy az adó alanya a szolgáltató, nem pedig az előfizető. "Azt gondoljuk, hogy ezeket az adótételeket a távközlési szolgáltatók saját profitjuk terhére ki tudják fizetni" - hangsúlyozta.
A politikus emellett elmondta: azt javasolják a kormánynak, hogy a távközlési adó kiterjesztéséből származó bevételeket a jelentős részben európai uniós forrásból megvalósuló, a szélessávú internet kiterjesztésére irányuló program önrészeként használják fel.