2014. 10. 08., szerda, 06:26
Fokozottabban kell ezentúl tájékoztatnia az ügyfeleket a közszolgáltató társaságoknak, emellett pedig fogyasztóvédelmi referenst is kell foglalkoztatniuk - egyebek mellett így változott a fogyasztóvédelmi törvény.
Több ponton is megváltozott a fogyasztóvédelemre vonatkozó, hazai szabályozás. Ezek némelyike olyan feladatot ír elő, amelyet a közszolgáltatást végző társaságok már évekkel ezelőtt teljesítettek is, ugyanakkor nem feltétlenül olyan formában és összetételben, ahogyan azt a most elfogadott törvénymódosítás előírja. Az érintett társaságoknak ugyanis ezentúl vagy külön honlapot kell fenntartaniuk ügyfeleik tájékoztatására, vagy a meglévő nyitóoldaláról közvetlenül elérhetővé, tárolhatóvá, megjeleníthetővé és nyomtathatóvá tennie bizonyos, ingyen hozzáférhető adatokat.
Ezen adatok egyrészt a közszolgáltató neve, székhelye, telephelye és azok elérhetősége, a szolgáltatási terület földrajzi elhelyezkedése, az alkalmazott díjak, és a használatukkal kapcsolatos feltételek, szabályok, a tevékenységre vonatkozó, kötelező jogszabályok, mégpedig településenkénti bontásban. Szerepeltetni kell a panaszkezelésre vonatkozó információkat, feltüntetni az érintett fogyasztóvédelmi szerveket, békéltető testületeket és a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek elérhetőségét vagy a hozzájuk vezető honlapokon lévő, közvetlen hivatkozásokat. Fel kell tüntetni az ügyfélszolgálatok elérhetőségét és a működésére vonatkozó információkat, a szolgáltató üzletszabályzatát, egyéb általános szerződési feltételeit.
Az érintett vállalkozásoknak fogyasztóvédelmi referenst is kell foglalkoztatniuk. A referensnek államilag elismert fogyasztóvédelmi szakképesítése, szakképzettséggel, vagy az iskolarendszeren kívüli hatósági jellegű képzésben szerzett, szakirányú bizonyítvánnyal kell rendelkeznie.