2014. 09. 30., kedd, 08:07
Szentendrén, a volt szovjet laktanya területén rendezték meg a tűzvizsgálók viadalát, ahová minden megyéből és a fővárosból kétfős csapatok érkeztek. A somogyi páros az ötödik helyen végzett.
A tűzoltók elméleti és gyakorlati felkészültségüket is bizonyították, az Oliás Gábor tűzoltó őrnagy és Bozsek Balázs tűzoltó százados alkotta Somogy megyei páros az ötödik helyezést szerezték meg. Az elméleti feladatok során egy kérdéssort kaptak a csapattagok, ezek jogszabályismeretre, égéselméletre, helyszínelési ismeretekre, technikákra, tűzvizsgáló szakmai ismeretekre vonatkoztak. Ezután a gyakorlatban mutatták meg, mit tudnak: egyebek mellett egy kiégett szobabelsőt és egy lángok marta irodát kellett felderíteniük.
A másik feladat során elváltozásokat kellett felismerniük és mintát kellett venniük egy elégett tárgyból. Ezen a helyszínen egy hosszabbítóról, egy lámpatestről, egy konnektorról, egy akkumulátorsaruról és egy kapcsolóról kellett eldönteniük, hogy az adott tárgy okozta-e a tüzet, vagy csak azért rongálódott, mert átterjedtek rá a lángok. A mintavételnél a döntnök egyebek mellett azt figyelte, honnan veszi a versenyző a mintát, mekkora mennyiséget vesz, hogyan zárja le és címkézi az erre odakészített üveget.
A gyakorlati feladatok sorát a képmelléklet elkészítése zárta, vagyis a versenyzőknek a feladatul kapott helyszínen saját maguk által fotózott képekből kellett egy szakszerű összeállítást készíteniük, amely egyebek mellett bemutatja a helyszínt, a környezetet, áttekintő leírást ad, illetve ábrázolja a csomópontokat, a tűz keletkezési helyét, ugyanakkor megfelel a kriminalisztikai fényképezés előírásainak, és persze az is számított az értékelésnél, hogy milyen minőségű fotókat készítettek a csapatok.