2014. 09. 02., kedd, 14:28
Az Index információi szerint saját Somogy megyei párttársai tettek büntető feljelentést Suchman Tamás ellen, miután a politikus a múlt hétvégén megpróbálta kikergetni MSZP-s párttársait Marcaliból, és közben szétverte a párt kitelepülős pultját.
Mindeközben fizikailag megfenyegette az aláírásokat gyűjtő szocialistákat.
Az MSZP Somogy megyei listáján harmadik helyen álló kaposvári Harján Dávid pénteken reggeltől gyűjtötte a támogatásokat Marcaliban a piac előtt. A kitelepülős akcióban részt vett Harján barátnője, Horváth Zoltán, az MSZP Marcali városi elnöke, Mészáros Géza városi elnökhelyettes, valamint Sárdi Árpád, a szocialisták jelenlegi megyei listavezetője.
Harján az Indexnek elmondta, hogy Suchman Tamás, aki tavaly mondott le a marcali pártelnökségről, többször elautózott a piac előtt, majd kiszállt, és gyalog indult el a pult felé. Az egykori privatizációs miniszter a tanúk szerint ordítozva közelített, Sárdi Árpád megpróbálta megállítani, de őt félrelökte, és magából kikelve az üvöltötte Harjánnak:
- Mit keresel az én városomban?
Suchman ráborította Harján Dávidra a kitelepülő pultot, amely darabjaira esett szét. Suchmant az odaérkező felesége és Sárdi Árpád közös erővel igyekezett megfékezni, de ő továbbra is ordítozott:
- Három percet adok!
Közben Harján barátnőjének is durva sértéseket címzett, és meg is akarta ütni. Amíg Harjánék a laponként tízezer forintos aláíró íveket és a pult alkatrészeit szedték össze, Suchman visszaszámolt:
- Már csak kettő. Már csak egy.
Harján Dávid ezután rendőrségi feljelentést tett párttársa ellen.
Suchman Tamás kérdésünkre, hogy mi vezetett az aláírásgyűjtés szétveréséig, csak annyit mondott:
- Nem történt ilyen, annyi minden van az életben, beszélgessünk inkább másról.
Suchman eddig sem finomkodó fellépéseiről volt híres. Három éve hangfelvétel is készült arról, hogy a marcali önkormányzatban üvöltözött az egyik KDNP-s képviselővel.
Tavaly júniusban egy megemlékezésen kiabált a videót készítő munkatársunkkal. Azt nehezményezte, hogy a koszorúzást megelőző, egy másik helyszínen megrendezésre kerülő megemlékezésen nem jelent meg a Kaposvár Most stábja. Munkatársunkat az
idióta vagy
és a
palacsintát csinálok belőled, te szarházi"
mondatokkal illette.